2014. május 11., vasárnap

Conrad Murray pere


Conrad Murray pere
Michael Jackson orvosa

Kalifornia állam polgárai vs Dr.Conrad Murray

A harmadik blogbejegyzésem Dr.Conrad Murray perével foglalkozik, akit Michael Jackson orvosaként ismerhettek meg az emberek. Michaelt 2009.június 25.-én az otthonában érte a halál. Ezrek gyászolták a távozását. Két évvel később, 2011-ben, orvosának, Conrad Murraynek, a perétől visszhangzott az egész média. Szándék nélkül elkövetett gyilkossággal vádolták; egy propofol nevű szerrel adagolta túl az énekest. Egy 24 napos tárgyalást követően California állam meghozta az ítéletet. Conradot bűnösnek találták és 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, valamint bevonták az orvosi engedélyét. Annak ellenére, hogy sokan hittek az orvos ártatlanságában, kiváltképpen azok, akik tudták, hogy Michael gyógyszerfüggő volt, a többség mégis úgy vélte, hogy az énekes az orvos hibájából halt meg.
Valószínűsíthető, hogy az AEG Live elnevezésű koncert promótáló cég, aki Michael „This is it” elnevezésű turnéját is szervezte, bérelte fel az orvost. Az énekes tragikus halála után, a cég tagadta, hogy ők bérelték volna fel Conradot. Annak ellenére, hogy ez már egy külön tárgyalás volt (mert a bíróság nem engedélyezte periratba venni az orvos és az AEG Live szerződését Jackson halálának perében), úgy vélem igenis kötődik a most feldolgozott esethez. Michael Jackson családja nagynevű ügyvédeket kért fel, és a tárgyalást követően a következőt nyilatkozta: „Megtaláltuk az igazságot. Az AEG bérelte fel Dr.Conrad Murray-t, a férfit, aki most börtönben ül Michael Jackson meggyilkolása miatt”.
Az alábbi weboldalak nagy segítségemre voltak a per feldolgozásában:


Remélem, hogy a harmadik blogbejegyzésem élvezhető és könnyen követhető lesz olvasóimnak.
A következő linken találják az előző blogbejegyzésem, OJ Simpson peréről:



Történeti tényállás
Michael Jackson 2009-ben

Dr.Conrad Murray 1999-ben kezdett el praktizálni. Michael Jackson koncertszervező ügynöksége 2009-ben lépett kapcsolatba vele, és felkérte az énekes személyi orvosának egy jelentős összegért. Valószínűsíthető, hogy az énekes komplikált egészségügyi problémái miatt szerződtették az orvost. Michael tucatnyi gyógyszert szedett és egy bizonyos mennyiség után, jelentős függőség mellett egy szakértő jelenléte és felügyelete valóban elengedhetetlennek tűnik. Amikor a rendőrség a sztár házában nyomozott halála után, több mint 20 féle receptet találtak. A rendőrségi jelentés szerint Michael álmatlanságban szenvedett és csak gyógyszerrel volt képes aludni, amiért egy idő után már könyörgött is alkalmazottjainak, amilyen Dr.Murray is volt. Utolsó hónapjaiban a házában dolgozók általában visszautasították kérését, kivéve Dr.Murrayt. Az orvos minden éjjel beadott egy bizonyos mennyiségű propofol-t az énekesnek, annak ellenére, hogy nagyon tartott tőle, hogy Michael a szer függője lesz. Hónapokon keresztül semmi komplikáció nem lépett fel, mígnem 2009. június 25.-én Michael Jackson életét vesztette és a közvélemény nagy többsége úgy vélte, hogy Conrad orvosi műhibát követett el.

A per kronológiája
1.    2006: Michael Jackson megismerkedik Dr.Conrad Murray-vel.
2.    2009: Michael Jackson koncertügynöksége (AEG Live) felbérli Conrad Murray, mint az énekes személyi orvosát.
3.    2009.június 25.: Michael Jackson életét veszti a házában.
4.    2009. augusztus közepe: A Kábítószer Ellenes Hivatal valamint a Los angelesi és a houstoni rendőrség ügynökei átkutatják Dr. Conrad Murray rendelőjét
5.    2010: Dr. Conrad Murray szándék nélkül elkövetett emberöléssel vádolják.
6.    2011. szeptember 27.: Elkezdődik Dr. Conrad Murray pere
7.    2011. november 7. : Dr. Conrad Murrayt bűnösnek találják szándék nélkül elkövetett emberölés vádjával és óvadék nélküli őrizetbe veszik.
8.    2011. november 29. : Conradot 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélik.
9.    2013. október 28. : Conradot szabadlábra helyezik a Californiában lévő börtönök túlzsúfoltsága és jó magaviselet miatt. Az orvosi engedélyi felfüggesztve maradt mind a három államban ahol a börtönbüntetés előtt praktizált.

A per

A vád képviselői: David Walgren, Deborah Brazil

A védelem képviselői: Edward Chernoff, Matthew Alford, J. Michael Flanagan, Nareg Gourijan
Edward Chernoff, Conrad Murray-vel

Conrad Murray pere 2011.szeptember 27.én kezdődött. Mind a vád, mind pedig a védelem nyitóbeszédet mondott az esküdtszék előtt. Lejátszásra került a hangfelvétel, amin Michael Jackson legyengült beszédét lehetett hallani, közvetlenül a halála előtt. A védelem azzal az érveléssel kezdte a mondandóját, hogy köztudott volt, hogy Michael gyógyszerfüggő volt és annak ellenére, hogy Dr.Murray világosan megmondta neki, hogy ne vegyen be több gyógyszert a tragédia estéjén, az énekes tucatnyi gyógyszert fogyasztatott, ami rendkívül rövid idő alatt szívmegálláshoz vezetett. A vád azzal reagált, hogy „ a rosszul Conrad Murraybe fektetett bizalom Michael Jackson életébe került”. Az első tanú, aki meghallgatásra került, Kenny Ortega volt; egy rendező aki Michael „This is it” elnevezésű  koncertjein dolgozott. Két nappal később, a popsztár otthoni személyzetének két tagja, Kai Chase (az énekes szakácsa) és Alberto Alvarez ( az énekes személyi testőre) jelent meg a tárgyalóteremben. A férfi volt az első személy aki Michael szobájába lépett, az énekes halálát követően. Az vallotta, hogy az orvos megkérte, hogy távolítson el néhány gyógyszeres dobozt, mielőtt a 911-et hívná. Szeptember 30.án egy, a UCLA Medical Center-ben dolgozó orvos (Dr.Richelle Cooper) tanúskodott. Azt állította, hogy ugyan az énekes halálát csak a kórházba érkezése után állapították meg, a mentős tisztek nem tapasztaltak semmilyen életjelet Michael részéről mióta először megpillantották. Október 3.-án Dr. Richelle Cooper folytatta a vallomástételt. Megjegyezte, hogy több különféle gyógyszert találtak Michael szervezetében és, hogy a mentőben lévő egyik ápoló folyamatos mellkas-kompressziót adott az énekesnek a kórházba érkezés pillanatáig. Cooper azt vallotta, hogy a tragédia estéjén beszélt Michael orvosával, aki azt mondta neki, hogy lorazepam-ot adott az énekesnek, és talán az vezethetett a szívmegálláshoz. Egy másik orvos, Dr.Thao Nguyen, azt vallotta, hogy a kórház személyzete tudta, hogy a páciens, akit behoztak „VIP”-nak számított és készen álltak arra, hogy az utolsó percig küzdjenek a férfi életéért. Az orvos hozzátette, hogy véleménye szerint, a Conrad Murray által használt mennyiségű gyógyszer inkább alkalmas nyugtatásra, mint álmatlanság kezelésére. Az orvos két nagyon fontos információt osztott meg a tárgyalóteremben tartózkodókkal: a Michael szervezetében talált gyógyszer (propofol) csak komoly egészségügyi esetekben használható, folytonos orvosi felügyelet mellett, lehetőleg kórházban. Dr. Nguyen azt is hozzátette, hogy személy szerint neki, Conrad nem tett említést a propofolról.
Okóber 4.-én újabb személyek következtek a tanúk padjáról: Stacey Ruggles, Michelle Bella, Sade Anding, Nicole Alvarez és Tim Lopez. Anding azt vallotta, hogy Conrad felhívta őt telefonon, mikor észrevette, hogy Michael nem lélegzik. A nő hozzátette, hogy köhögést hallott a vonal túlsó végéről – úgy véli végighallgatta Michael Jackson haláltusáját. Sade Anding
Nicole Alvarez (Dr. Conrad Murray barátnője) azt vallotta, hogy folyamatos jelleggel vett át FedEx csomagokat Conrad nevében. A csomagok tartalma általában gyógyszer volt, többek közt propofol.
Tim Lopez, aki egy gyógyszerészetben dolgozott, azt vallotta, hogy Dr.Conrad Murray rendszeresen rendelt tőle gyógyszereket ( propofol-t is) 2009 áprilisa és júniusa között.
Október 5.-én Sally Hirschberg, egy a „Seacost Medical”-nál (gyógyszerészeti cég) dolgozó eladó tanúskodott. Azt állította, hogy Conrad többször is rendelt a cégtől. Ezek a rendelések olyan gyógyszereket tartalmaztak (Miss Sally szerint), amiket tipikusan kardiovaszkuláris betegségek gyógyítására használnak. Hozzátette, hogy június 26.-án Conrad az összes függőben lévő rendelését törölte. Még Sally vallomása napján egy újabb tanú következett; Elissa Fleak. A nő halottkémként dolgozott a Los Angeles-i Rendőrségnél. Ő volt az első, aki a kórházba érkezett és megvizsgálta Jackson holtestét. Semmilyen gyilkosságra, vagy öngyilkosságra utaló nyomot nem talált a holtesten. Később Jackson rezidenciájába ment, ahol átkutatta a hálószobát, ahol tucatnyi orvosi kelléket talált (pulzoximétert és különböző gyógyszereket). Propofol dobozokat is talált – ez volt az a szer, amivel, az esküdtszék szerint Dr.Conrad Murray szándék nélkül végzett Michael Jacksonnal). A védelem ( Edaward Chernoffal az élén) azzal támadta a halottkémet, hogy több hibát is elkövetett a nyomozás során;nem készített megfelelő fényképet a propofolos dobozról, annak ellenére, hogy ez a szer volt a legfőbb bizonyíték Conrad Murray ellen. A védelem tovább támadta a nőt, azzal a felvetéssel, hogy megváltoztatta a vallomását a propofollal kapcsolatban csak, hogy az passzoljon a többi tanúvallomáshoz. A következő tanú Dan Anderson volt, aki egy jó hírű toxikológusként dolgozott a halottkém irodájában. A férfi azt vallotta, hogy Michael vér és vizeletmintája alapján egyértelműen megállapítható volt az, hogy nagy mennyiségű propfol volt a szervezetében. A védelem azt reagálta, hogy a vizsgálat nem mutat megbízható eredményt, mert a gyógyszer már napokkal az énekes halála előtt is bekerülhetett a szervezetébe.
A Los Angeles-i Rendőrség egy detektívje október 7.-én tanúskodott (ez volt a tárgyalás kilencedik napja). Egyike volt azon rendőröknek, akik elsőként értek a kórházba. Mikor a tanúk padján várakozott, egy hangfelvételt játszottak le, ami Dr.Conrad Murray kihallgatásának anyagát tartalmazta. A kihallgatás a „Ritz Carlton” hotelben folyt és egy Orlando Martinez nevű rendőr tette fel Conradnak a kérdéseket. Conrad Murray a következőket vallotta:
-       A próba után Michael Jackson hazatért (körülbelül hajnali 1 óra lehetett). Zuhanyzás után Conrad bekente az énekes lábát, hogy védje a dehidratáltság ellen. Ezek után odaült az énekes ágya mellé és várta, hogy az elaludjon. Jackson azonban nem merült álomba és megkérte az orvost, hogy adjon neki altatót. Hajnali 2 órakor Conrad lorazepamot és midazolamat is adott neki. Mivel Michael egészen reggel 10-ig nem tudott elaludni, Conrad többször is adott neki a már fent említett két gyógyszerből. Ám még ez sem használt… Jackson elkezdett propofolért könyörögni ( amit Conrad bevallása szerint csak „tej”-nek nevezett).  Az orvos először nemet mondott, de Jackson folyamatosan panaszkodott a fáradságára és arra, hogy milyen stressz nehezedik rá az utóbbi időben. Azt mondta, hogy muszáj aludnia máskülönben le kell mondani a tervezett turnéját. Végül Conrad beadta a derekát és propofolt jutatott Michael szervezetébe. Csak 25 mg-ot adott a szokásos 50 helyett, mert tudta, hogy már így is sok gyógyszert szedett be az énekes éjjel és hajnalban. Conrad lidocain-t is adott az énekesnek, azért, hogy kellemesebbé tegye a propofol bevétele miatt létrejött mellékhatásokat. (A propofol égésszerű érzéseket produkál az ember szervezetében, de a lidocaine segít a fájdalom tolerálásában.) Az énekes végül álomba merült és Conrad megnyugodott. Saját bevallása szerint csupán 2 percre szaladt ki a mosdóba és mikor visszatért látta, hogy Jackson nem lélegzik és hogy a vérnyomása az egekbe szökött. Azonnali mellkaskompressziót alkalmazott az énekes testén. Azt mondta, azért nem hívta a 911-es segélyszámot, mert nem tudta Michael körzeti kódját. Azonnal Alvarez (Michael személyi testőre) neve után kiáltott. A férfi besietett a szobába, az orvos megkérte, hogy azonnal hívja a mentőket. Amikor a mentősök pár óra múlva megkérték Conradot, hogy töltse ki a halál beálltával kapcsolatos papírokat, a férfi nemmel válaszolt, állítása szerint azért, mert nem tudta pontosan, hogy mi vezethetett Michael halálához. Conrad, a felvételen, megemlítette még a Michael-el való múltbéli kapcsolatát. Azt mondta, hogy nagyon szerette az énekest, illetve, hogy azt hitte, hogy a propofol nem okozhat függőséget. Hozzátette, hogy nagyon tisztelte Michaelt, mert egyedül nevelte a gyermekeit, illetve, hogy mindig is szívügye volt a férfi énekes karriere.
Október 11.-én Smith ügynök tovább tanúskodott. (ő volt a férfi a Los Angeles-i Rendőrségtől, aki elkezdte a vallomástételt, mielőtt lejátszásra került Conrad kihallgatása). Megjegyezte, hogy Michael biztonsági őrei nem vitték vissza Conradot a házához az énekes halálát követően. Ez azért volt fontos, mert nem találtak propfolos dobozokat az orvos lakásán. Ez azt  jelentette, hogy, mivel nem tudta volna eltávolítani őket a lakásából, így az összes „halálos” gyógyszer Michael lakásán volt.
Dr.Christopher Rogers, a Los Angeles-i Rendőrség halottkém osztályának patológusa, azt vallotta, hogy a halál oka „propofol mérgezés” volt. A férfi azt mondta, hogy a sorrend ahogyan Conrad beadta azt a nagy mennyiségű gyógyszert az énekesnek, valószínűleg vezethetett szívmegálláshoz. A patológus vallomása alapján az történhetett, hogy Dr.Conrad Murray véletlenül túl sok propofolt adagolt Michaelnek, és ez a szándék nélkül elkövetett műhiba vezethetett az énekes tragikus halálához.
Dr.Christopher Rogers
Október 12.-én Dr. Alon Steinberg, egy kardiológus szakértő tanúskodott. Azt állította, hogy a rendőrségi jelentés pontos volt; Conrad Murray propofol-t használt, amit csak szigorú kórházi felügyelet mellett lenne ajánlatos igénybe venni. Azt is hozzátette, hogy a propofol egy nagyon erős gyógyszer, amit semmiképp sem lenne szabad álmatlanság kezelésére használni.
A tárgyalás 14. napján a vád azzal próbálta meggyőzni az esküdtszéket az orvos bűnösségéről, hogy bemutatott egy lista orvosi műhibát, amit Conrad elkövetett, a Michael szolgálatában lévő évei alatt. A vád azt hangsúlyozta, hogy ezen hibák összessége egy ártatlan ember halálához vezetett.

Az ítélet
A védelem temérdek hibája vezetett a végső ítélethez, ami börtönbüntetés volt. Egy nagy hiba az volt, hogy a védelem egyik tanúja (egy orvos) is azt mondta, hogy soha, semmiképpen sem adna propfol-t egy páciensének sem kórházon kívül. Továbbá Conrad Murray megtagadta a bíróság előtti felszólalást, mikor arra saját védelme kérte fel.
2011. november 7.-én, egy 24 napos tárgyalás után, Dr.Conrad Murray-t bűnösnek talált szándék nélkül elkövetett emberölés vádjával. Őrizetbe vették és nem állapítottak meg óvadékot. 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ám 2013. október 28.-án szabadlábra helyezték jó magaviseletért, illetve a Californiában található börtönök túlnépesedéséért. Orvosi papírjai felfüggesztve maradtak mindhárom államban ahol korábban praktizált. 

Személyes vélemény:
Dr.Conrad Murray pere egy nagyon érdekes anyag volt számomra. Bővíthettem tudásomat az orvosi és a jogi tudományágak területén is. Úgy vélem, maga a per nagyon egyértelmű volt. A védelem nem tudta meggyőzni az esküdtszéket Conrad ártatlanságáról és ez börtönbüntetéshez vezetett. 2009-ben egy igazi zenei ikon távozott, orvosi műhiba következtéből. A peren dolgozva úgy éreztem, hogy Dr.Murray nem hazudott: Véleményem szerint tényleg kedvelte az énekest és a tragikus halál valóban csak az orvos felelőtlenségéből következett be. Biztos vagyok benne, hogy ez a hiba, élete végéig kísérteni fogja az orvost és ez már önmagában is hatalmas büntetés.
Remélem sikerült egy élvezetes és átfogó képet adnom Conrad Murray peréről. 


6 megjegyzés:

  1. Felettébb érdekesnek találtam ezt az ügyet.Miközben feldolgoztad a pert, és olvastam, konstans az az érzésem volt, hogy Dr. Conrad Murray igenis tudott arról, hogy akár végzetes is lehet az, hogyha viszonylag kis mennyiségű propofolt is juttat az énekes szervezetébe. Egyrészt azért, mert Jackson köztudottan gyógyszerfüggő volt. Másrészt, az ominózus napon, amikor a haláleset megtörtént, a popsztár már bevett gyógyszereket, ami a propofollal vegyítve szívmegálláshoz vezethet, és vezetett is, mint ahogyan azt később a boncolást vezető patológus is egyértelműen megállapította. Feletébb furcsának találtam továbbá, hogy Dr.Murray folyamatosan kapcsolatban volt azzal a gógyszergyártó/szállító céggel, amely forgalmazta a "propofolt". Orvosként tisztában kellett lennie azzal, hogy ennek a szernek milyen mellékhatásai lehetnek.
    Enyhítő körülményként azonban felhozható és mindenképpen figyelembe vehető, hogy Dr.Murray minden kétséget kizárólag csak jót akart az énekesnek, és enyhíteni próbált a szenvedésein, és megpróbáltatásain, bármilyen rossz szándék nélkül. A jó, közeli emberi kapcsolatuk is ezt alátámasztja. Ennek ellenére, úgy gondolom (és ez szigorúan személyes vélemény), hogy a védelem (természetesen más érvek mellett: bizonyítékok hiánya, halottkém felételezett hibája stb) kevés és gyenge érveket hozott fel az orvos ártatlansága mellett.
    Nem találtál esetleg arról információt, hogy az esküdtszék milyen arányban állapította meg Dr Murray bűnösségét? Mindenképpen érdekes lenne ezt tudni.
    Úgy hiszem, hogy az esküdtszék (bármilyen arányban is), de helyes döntést hozott a vádlott bűnösségét illetően, és azt mindenképp leszögezném, hogy szerintem abban is helyesen döntöttek, hogy az orvos semiképp sem szándékosan, hanem gondatlanságból követte el az emberölést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett az eset feldolgozása!
      Egyetértek az első felvetéseddel a propofollal kapcsolatban. Ha valaki orvosként praktizál és az előbb említett fajsúlyú gyógyszerrel kezel valakit, annak igenis vállalnia kell annak következményeit.
      Úgy vélem, a jó emberi kapcsolat ide vagy oda, a törvény által előírt szabályokat kell követni, így úgy vélem a börtönbüntetés megérdemelt lehetett...
      Köszönöm a hozzászólást!

      Törlés
  2. Minden pályán a szakmai szabályok betartása kötelező , enyhítő körülmény a segíteni akarás ,de a segítség nem lehet azonos a gondolkodás nélküli szolgai kisziolgálással. Sok szakember veszte a szakmaiság szigorúrendjenek megsértése..Ügyvédek ,orvosok , mérnökök álltak mar a biróság elott ! Nincs mentség ,maximum enyhítő körülmény . Pedig ő sem a halált akarta, de nem merte fel a kockázatokat, pedig ez egyedül az ő kötelessége lett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek a felvetéssel. Vállalnia kellett a következményeket, továbbá az, hogy a kiszabott büntetés felét kellett csak letöltse, valószínűleg az enyhítő körülmények következménye.

      Törlés
  3. Meglehetősen összetett ez az ügy, még akkor is, ha csak egy "sima" orvosi műhibának látszik. Testvéremmel, aki orvos, gyakran beszélgetünk egy-egy ügy kapcsán. Elméletileg egy orvos nem hibázhat. Hiába ment meg százakat, ezreket, ha egyszer valami okból nem jól dönt, a társagalom hajlamos bűnöst (akár gyilkost) csinálni belőle. Létezik-e olyan ember, aki soha nem hibázik??Érdekes lenne megnézni, hány "halottja" van Dr. Alon Steinbergnek, a tanúként meghallgatott orvosnak... (Ő esetleg szerencsésebb, jobban ügyelt az orvosi protokoll betartására; de megjegyzem, személyes élményem, hogy az aktuális orvosi protokoll következményeiért kis híján túl nagy árat kellett fizetnem.)
    Orvosi esetekben a beavatkozások várható kimenetelét sokszor felülírja a biológia... ami azt is jelenti, hogy nem feltétlenül azonos módon reagál ugyanaz a szervezet ugyanarra a szerre - hasonlót bárki, magán is tapasztalhatott már akár egy egyszerű fájdalomcsillapító esetében.
    Mellékhatások: csak nézzétek meg egy egyszerű allergia-, epilepszia gyógyszer, vagy vérnyomáscsökkentő tájékoztatóját! Ha százezer esetből akár egyszer is előfordul valami tünet, felkerül a papírra... és ha a biológia is éppen úgy akarja, több tényező együttes hatására bekövetkezhet a baj. Valószínű, hosszú idő eltelt az ominózus szer alkalmazásával, minden különösebb következmény nélkül, talán aznap került valamelyik gyógyszerből az utolsó csepp a pohárba. Nagy kár, hogy nem dr. House-t kérte fel az ügynökség Jackson orvosának!
    Ha már itt tartunk: ez is elgondolkodtató, hogy az ügynökség alkalmazza az orvost. Leginkább az ő érdekük, hogy az énekest formába hozzák, ill. formában tartsák - így lehet a legtöbb bőrt lehúzni róla.
    No és a kedvencem, az egyén felelőssége, ami a per során fel sem merült: mármint Michael Jacksoné, aki leginkább tisztában volt gyógyszerfüggőségével. És hogy azzá vált az igazából csak az ő felelősségének, illetve felelőtlenségének tudható be. Évtizedek óta módszeresen pusztította a szervezetét - elég nehezen számítható ki (és itt jön a biológia) hogy egy esetlegesen nem jól feltérképezett "lestrapáltsági" állapotú szervezetre éppen hogy hagy bizonyos szerek kombinációja.
    Nem először találkozott a szerrel, ha már beceneve (tej) is volt..."Használat előtt kérdezze meg orvosát, vagy gyógyszerészét". elmulasztotta volna?? Komolyan gondolja bárki is, hogy nem volt tisztában a kockázatokkal? Conrad Murray nyilván tájékoztatta róluk, hiszen ezért is tagadta meg a először a propofol beadását.
    Nagy érv, sőt, talán zsarolás is az ügynökség által felbérelt orvos számára, ha a kliens azzal fenyegetőzik, hogy lemondja a turnét - amelyből mindannyian szeretnének jól megélni. Ez is egy kockázati tényező!

    Megint egy izgalmas, elgondolkodtató, sokfelől megközelíthető témát találtál! Abban teljességgel osztom a véleményed, hogy a Conrad Murray-nek valószínű a legnagyobb büntetés rossz döntésének következményeivel együtt élni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon érdekes felvetés ez, az énekes felelősségével kapcsolatban. Úgy vélem, hogy bizonyos mértékben igaz az, hogy, mivel Jackson köztudottan gyógyszerfüggő volt, az ügyben erre ki kellett volna térni. Talán más ítélet születhetett volna. Mindazonáltal továbbra is úgy vélem, hogy Dr.Murray-nek alaposabbnak kellett volna lennie.

      Ha belegondolok, csakugyan egyfajta zsarolásnak tűnik az, hogyha egy Jackson kaliberű énekes azzal fenyegetőzik, hogy lemondja a nagyszabású turnéját. Az énekes és az orvos kapcsolatában úgy érzem elveszett a professzionalitás az évek során és szinte már-már barátság alakult ki, talán ez a megváltozott kapcsolat is hozzájárulhatott az énekes halálához.. Talán Dr.Murray másképp viszonyult már az énekeshez, és a sok év tapasztalata miatt, amit orvosként töltött, talán csak túlsiklott néhány részleten...

      Törlés