2014. április 5., szombat

OJ Simpson pere

OJ Simpson pere

Bevezetés:
A második blog  bejegyzésem OJ Simpson perével foglalkozik. Orenthal James Simpson-t 2008-ban bűnösnek találtak fegyveres rablás illetve emberrablás vádjával, ám ez a bejegyzés az 1994-es tárgyalását dolgozza fel, ahol két személyen elkövetett szándékos emberölés vádjával gyanúsították. A vitatott pert világszerte, számos honlapon az évszázad perének választották. Az amerikai média élőben közvetítette a tárgyalást, és mivel az ítélet kimondását Amerika lakosságának több mint fele követte figyelemmel, a per volt a legnézettebb esemény az Amerikai Egyesült Államok médiatörténelmében. Az érdeklődés átterjedt más országokra is. Egy pletyka szerint, amikor Boris Jelcin  (az Orosz Föderáció első elnöke) az Egyesült Államokba érkezett, az első kérdés, amit feltett Bill Clintonnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének, a következő volt; „Szerinted OJ tette?”.
 A per nagy port kavart a kissebségek körében is; az afroamerikai közösség nagy része azzal a kérdéssel volt elfoglalva, hogy vajon egy afroamerikai ember igazságra lelhet-e az amerikai igazságszolgáltatás rendszerében? A világ további részét az foglalkoztatta, hogy vajon egy híresség (hisz OJ futballsztár és média celeb is volt) ugyanolyan igazságszolgáltatási eljárásban részesül- e, mint egy hétköznapi ember?
A per feldolgozásához nagy segítséget nyújtottak számomra az alábbi honlapok;
http://law2.umkc.edu/” Ennek a honlapnak köszönhetően sikerült hozzájutnom, az OJ Simpson, a los angelesi rendőrségnek tett eredeti vallomásához.
Remélem, hogy blogbejegyzésem izgalmas és könnyen értelmezhető lesz az olvasóim számára.
Az alábbi linken találhatják az előző blogbejegyzésem Jézus Krisztus peréről.

Történeti tényállás
1994. június 13-án Nicole Brown Simpsont and Ronald Goldmant holtan találtak a nő háza előtt. Mindkét áldozatot brutálisan meggyilkolták- számos késszúrással; tucatnyi sebesülés volt a holtesteken, ebből pedig arra következtettek a nyomozók, hogy a gyilkosság előre kitervelt volt. Egy szomszéd fedezte fel a tetemeket, mikor észrevette, hogy Nicole kutyája véres. A gyilkosság napján, OJ részt vett lánya táncelőadásán, majd hazament és később elrepült Chicago-ba. Egy hotelben szállt meg a gyilkosság utáni napon, ahol pár óra alvás után megszólalt a telefonja. A rendőrség közölte vele a felesége halálát. Hidegvérrel reagált. Nem kérdezett rá arra, hogy mikor történt, sem arra, hogy ki tette. A rendőrség még a hívás napján behívta a futballsztárt kihallgatásra.
OJ Simpson és Nicole Brown Simpson több mint 17 évig alkottak egy párt. OJ állítása szerint, a kapcsolat 3 héttel a gyilkosság előtt ért véget.






   Nicole Brown Simpson
 
A per kronológiája
1.      1994.június 12: Ismeretlen(ek?) meggyilkolják Nicole Brown Simpsont és Ronald Goldmant.
2.      1994.június 13: Előkerül a két holtest. OJ Simpsont kihallgatja a Los Angeles-i rendőrség.
3.    1994.június 17: OJ Simpson megszegi ígéretét, és nem jelenik meg a rendőrségen. Autójával  elmenekül, ám a rendőrség elkapja. Őrizetbe veszik.
4.     1994.július 8: A bíróság bejelenti, hogy bizonyítékok vannak OJ Simpson ellen és két rendbeli  gyilkossággal vádolják.
5.  1994. november.3: Összeáll az esküdtszék. (érdekes tény: az emberek, akik szerint OJ  Simpson bűnös, az állítják, hogy a tárgyalást rossz kerületben tartották, ugyanis a lakosság  többsége afroamerikai volt. Úgy gondolják, hogy szimpatizáltak OJ Simpsonnal. Az  esküdtszékben csak 2 fehérbőrű ember volt.)
6.       1995.január 24: Megkezdődik a tárgyalás.
7.       1995. május 10: DNS vizsgálat megkezdése.
8.        1995. október 3: OJ Simpsont felmentik minden vádpont alól.

OJ Simpson szökése és a „búcsúlevél”
OJ Simpson nem jelent meg időben a rendőrségen és elmenekült az autójával. Hátrahagyott egy „búcsúlevelet” az ügyvédjének, Robert Kardashiannak.
Saját fordítás:
Az illetékes részére; Először is, mindenkinek tudnia kell, hogy semmi közöm Nicole meggyilkolásához. Szerettem őt, mindig is szerettem, és szeretni is fogom. Ha volt is valami problémánk, az azért volt, mert nagyon szerettem.
Jó életem volt. Büszke vagyok arra, ahogyan éltem. Anyám azt tanította, hogy ne cselekedjek máshogy. Úgy bántam az emberekkel, ahogy elvártam, hogy velem bánjanak. Mindig próbáltam segítőkész lenni, akkor miért történik ez? Sajnálatom fejezem ki a Goldman családnak. Tudom mennyire fájó.
 Ne sajnáljanak engem. Nagyszerű életem volt, nagyszerű. Kérem az igazi OJ-re emlékezzenek, ne erre az elveszett emberre. Köszönöm, hogy különlegessé tették az életem. Remélem segítettem az Önökét is.”
Még aznap (1994.június.17.-én) elfogják a futballsztárt és őrizetbe veszik.
A Los Angeles-i Rendőrség kihallgatása
A kihallgatást Philip Vannatter és Thomas Lange vezette. 1994.június 13.-án került rá sor és kevesebb, mint egy óráig tartott. Mindkét ügynök vezető szerepet töltött be a nyomozásban. A kihallgatás során nyilvánvalóvá vált a rendőrök számára, hogy OJ és Nicole kapcsolata megromlott, és a pár a szétválás mellett döntött 3 héttel a gyilkosság előtt. Simpsont ellen, felesége már több feljelentést is tett a heves vitákat követően. A futballsztárt ugyan még nem tartóztatták le, de már kellett közmunkát végeznie.
A kihallgatás során Simpson azt vallotta, hogy a gyilkosság estéjén  részt vett egy táncelőadáson a „Paul Revere” gimnáziumban. A lánya, Sydney lépett fel. Simpson és Nicole az előadást követően elváltak, OJ hazavezetett, míg az asszony a családdal ment haza.  OJ este hét óra körül ért haza. Később egy virágboltba ment, hogy vásároljon lányának egy csokrot. „ Otthon voltam. Úgy értem.. otthon voltam, amikor… Azon az időn kívül amíg az előadásra elmentem, majd hazatértem, illetve amíg a virágboltba mentem, és vissza… Úgy értem, ekkor voltam házon kívül.” A Simpson által megfogalmazott mondat alapján, a focista az este nagy részét otthon töltötte, mielőtt Chicagoba repült volna.
Este 11 óra körül egy limuzin vette fel otthonánál, hogy kivigye a reptérre, hogy Chicago-ba repülhessen, ahol egy golf versenyen szeretett volna részt venni, a következő napon. Míg folyt a kihallgatás, az egyik nyomozó érdekes sérüléseket vett észre OJ karján. A férfi nem tudott egyértelmű magyarázatot adni a sebek forrására. Azt vallotta, hogy valószínűleg csak egy régebbi sérülés, ami kiújulhatott, amikor a hotelben nekiütötte a kezét a falnak. Amikor a rendőrök elmondták OJ-nak, hogy vért találtak az autójában, felajánlotta, hogy hajlandó alávetni magát egy vérvizsgálatnak. Később azt is megjegyezte, hogy rendkívül sok fegyvere van (mind engedéllyel) és hajlandó átadni azokat a rendőrségnek. Együttműködőnek mutatkozott. Amikor a rendőrök arról kérdeztek, hogy valaha megütötte-e a az ex-feleségét, így válaszolt; ”Nem, nem, csak lebirkóztam, ennyit tettem. Sosem ütöttem meg.”
OJ azt vallotta, hogy a gyilkosságot megelőző héten, egyszer sem tartózkodott a nő a lakásán.
A kihallgatás akkor ért véget, mikor Vannatter nyomozó bejelentette, hogy Simpsonnak el kell hagynia a szobát, hogy egy fényképet készítsenek róla.
A per
„Teljes mértékben, 100%-osan ártatlan vagyok” – OJ Simpson.
A per 1995.január 24.-én kezdődött. Egy Nicole házához közeli lakos azt vallotta, hogy látta, ahogy OJ Simpson sietősen elhajt autójával a tett színhelyéről. Egy késkereskedő azt állította, hogy eladott egy 15-inch hosszú német gyártmányú kést 3 héttel a gyilkosság előtt. Feltételezhetően egy ilyen modellt használtak a gyilkossághoz. Mindkét tanú átadta információit a médiának (egy tetemesebb összeg fejében), ezért vallomásuk tárgytalanak minősült a tárgyaláson. Nem lettek felhasználva. A vád úgy döntött, hogy nem kér halálbüntetést OJ Simpsonra, inkább az életfogytiglani börtönbüntetés mellett döntöttek.
A tárgyalást a vád indította el, azzal, hogy lejátszott egy hangfelvételt, ami egy 911-es vészhívást tartalmazott, amiben Nicole Simpson azt mondta, hogy tart attól, hogy OJ fizikailag bántalmazni fogja. A háttérben a futballsztár kiabálását lehetett hallani. Később a vád megpróbálta meggyőzni az esküdtszéket Simpson bűnösségéről azzal, hogy precedenseket hozott fel, amikben OJ bántalmazta ex-feleségét. A védelem azzal az érveléssel vágott vissza, hogy azon nők közül, akiket fizikailag bántalmaznak, csupán egy csekély százalék válik gyilkosság áldozatává.
Fontos megjegyezni, hogy mivel OJ Simpson rendkívül tehetős ember volt, egy csapat nagy tiszteletnek örvendő, elsőosztályú ügyvédet gyűjtött maga köré. A védelmet „Dream Team-nek azaz Álom Csapatnak” is nevezték. A védelem képviselői az alábbi ügyvédek voltak; F Lee Bailey, Robert Shapiro, Alan Dershowitz, Robert Kardashian, Gerald Uelmen, Carl E. Douglas and Johnnie Cochran.

 OJ Simpson az ügyvédeinek egy részével


A vádnak ugyan nem volt megbízható tanúja, ám magabiztosnak érezték magukat a DNS bizonyítékkal a kezükben. Az eset rekonstrukciója a vád részéről a következő volt; OJ elvezetett Nicole házához és kopogtatott az ajtón. A nő (miután lefektette a gyerekeket) az ajtóhoz ment, kinyitotta és OJ egyből elkapta és megkéselte. Ron Goldman a hátsó ajtón érkezett és ő is áldozatává vált a tomboló OJ-nak. A vád előállt egy tanúval, aki azt vallotta, hogy látott egy Ford Bronco gépjárművet (Simpson tulajdonában állt egy ilyen autó) nagy sebességgel elhajtani a helyszínről. A rendőrség képviselője azt nyilatkozta, hogy másnap az autót egy nagyon furcsa szögben parkolva találták meg OJ háza előtt. A limuzin sofőrje azt vallotta, hogy nagyon furcsának találta OJ-t, míg kivitte a reptérre. Mindezek ellenére a reptéren dolgozó nő, aki becheckolta OJ jegyeit, ellentétesen vélekedett – azt mondta, hogy a férfi teljesen normálisan viselkedett. A védelem egy nagyon taktikus húzással állt elő; OJ Simpson egy visszavonult futballjátékos, temérdek sérüléssel, ezért nincs olyan fitt, hogy képes legyen megölni egy olyan ereje teljében lévő fiatalembert, mint Ron Goldman. A válasz a vád részéről az volt, hogy a gyilkosságot megelőzően, OJ szerepelt egy dokumentumfilmben, amiben azt nyilatkozta, hogy annak ellenére, hogy több mint 40 éves, rendkívül fittnek érzi magát.
A vád Nicole nővérét is felhasználta, mint tanút. A nő példákat hozott fel arra, amikor OJ bántalmazta Nicole-t. Temérdek embert hívtak be tanúként a szomszédságból, ahol Nicole lakott. Egyikük, aki rátalált a két holtestre, azt vallotta, hogy a gyilkosság estéjén, 10 óra körül, izgatott és dühös kutyaugatást hallott Nicole házából. Robert Riske volt az első járőr, aki a gyilkosság helyszínére érkezett és azt vallotta, hogy nem látta jelét erőszakos behatolásnak. Hozzátette, hogy látta a helyszínen azt a szemüveget, amit Nicole édesanyja hagyott abban az étteremben, ahova családjával ment, Nicole és OJ lányának a táncelőadása után. Ezt a szemüveget Goldman (aki pincérként dolgozott az étteremben) visszavitte Nicolenak  a gyilkosság estéjén.
A rendőrségi jelentés arra a következtetésre jutott, hogy Nicole-t gyilkolták meg először, ugyanis a talpa tiszta volt, így nem próbált meg menekülni.
A védelem két lehetséges hipotézist is felállított a gyilkosságra vonatkozóan. Az egyik az volt, hogy egy bérgyilkos követte Ron Goldmant, Nicole házához, ahol mindkét emberrel végzett. A másik az volt, hogy drog-dealerek végeztek a nővel és a férfival, amikor egy olyan személy után kutattak, aki amellett, hogy kokainfüggő volt, gyakran vendégeskedett Nicole házában.
DNS vizsgálat is lezajlott a nyomozás során, miután a rendőrök lábnyomokat találtak a gyilkosság helyszínén.  A DNS vizsgálat nem zárta azt az eshetőséget, hogy OJ Simpson Nicole házában tartózkodott. A védelem briliáns módón vágott vissza a vádnak (megjegyzendő, hogy sokan úgy gondolják, hogy a DNS bizonyíték alapján, OJ-t rács mögé lehetett volna juttatni). Azt állítottak, hogy temérdek hibát találtak a labormunkában, ami alatt a DNS bizonyíték elkészült. Emiatt a vád nem használhatta fel a DNS mintát a perben. Annak ellenére, hogy a vád a DNS vizsgálat ismételt elvégzését kérte, a védelem (az alkotmányos jogával élve) elutasította a kérést.
A helyszínen találtak egy kesztyűt is, ami mind OJ, mind pedig a két áldozat DNS-ét is tartalmazta. A ruhadarab egy újabb bizonyíték volt a vád számára OJ Simpson ellen.  A védelem azzal semmisítette meg az újabb bizonyítékot, hogy felpróbáltatták OJ-val a kesztyűt a tárgyaláson  a bíró és az esküdtszék előtt. A kesztyű túl kicsi volt. A vád azzal próbálta magyarázni azt, hogy a kesztyű nem passzolt a gyilkosra, hogy a ruhadarab formája és mérete is változhatott a gyilkosság óta eltelt idő alatt- ( a hideg időjárás miatt).
Mark Fuhrman, a detektív, aki a nyomozást vezette, gyakran illette az afroamerikaikat degradáló szavakkal, így a védelem a nyomozót „Amerika legrosszabb rémálmának nevezte”.
1995. október. 3.-án, 8 hónap után, az esküdtszék meghozta a döntését. Orenthal James Simpson-t ártatlannak találták a szándékos emberölési vádpontban és minden vád alól felmentették. Milliók nézték élőben az ítélethirdetést- nemcsak Amerikában, hanem a világ számos más országában is. Az alábbi videóban láthatják, hogyan reagáltak a nézők élőben, az Oprah Winfrey showban.
Ahogy a videóban is láthatjuk, az ítélet rendkívül megosztotta az embereket.
Személyes vélemény
Azért választottam OJ Simpson perét, mert úgy gondolom, hogy az esetről szinte mindenki hallott már a múltban, ám nem részletekbe bocsátkozóan. A per feldolgozása egy nagyon izgalmas és érdekes utazás volt számomra. Nagyon érdekes volt látni, ahogy a védelem az apró részletekből és a jog nagyon pontos ismeretei alapján felállította a taktikáját és sikeresen véghezvitte azt. A véleményem (az üggyel kapcsolatban) megváltozott a feldolgozás során. Az elején azon az állásponton voltam, hogy OJ Simpson bűnös, ám a munka végére, be kell valljam, engem is meggyőzött a védelem logikus érvelése a focista ártatlansága mellett, és megváltoztattam a véleményem.
Összehasonlítva az előző blog-bejegyzésemmel (Jézus Krisztus pere http://greatesttrialsofhistory.blogspot.hu/2014/02/jezus-pere.html ) érdekes volt látni a hasonlóságokat a két per között; mindkét ügy megosztotta az embereket, és lázba is hozta őket. Jézus perében a köznép akarata vezetett az ítélethez, ugyanis tartottak a haragjától, és OJ perében, úgy gondolom, hogy a jogrendszer képviselői tartottak a focista támogatóitól. Kijelenthetem továbbá azt is, hogy OJ perében mind a bíró mind pedig az esküdtszék, az Amerikai Egyesült Államok jogrendszerének törvényeit követve hozott ítéletet, míg Jézus perében nem voltak írott törvények, aminek betartásait szigorúan követték volna jog képviselői.
Nehéz eldönteni, hogy vajon az igazság vagy a törvény diadalmaskodott- e OJ Simpson perében.
A legnagyobb kérdés ebben a perben az, hogy vajon egy ártatlan embert el lehet-e ítélni hamis vádak és bizonyítékok alapján, vagy elengedhetnek-e a jogrendszer kezei közül a bűnöst akkor, ha az ellene benyújtott bizonyítékok beszerzése törvénytelen volt.
Remélem, hogy sikerült egy összetett és élvezhető képet adnom OJ Simpson ügyéről. Mindenki döntsön ebben!


9 megjegyzés:

  1. remekül összefoglaltad, eldöntendő : bűnös, vagy nem !

    VálaszTörlés
  2. Bár csak egy bunkó közgazdász vagyok, de ez menő! Grat!

    VálaszTörlés
  3. Az igazság talán sosem fog kiderülni, ezért izgalmas ennyi év után is ez az eset. Sok mindent persze nem is tudtunk (vagy csak én...) internet híján azt kaptuk, amit a magyar média adott, de erről már nincs éles emlékem. Bennem az maradt meg, hogy nyilván ki más tette, mint OJ??? Most a cikked engem is elbizonytalanít, és lehet rajta töprengeni, hogy a "csupán" a zseniális Drem Team, vagy az igazság győzedelmeskedett? Óhatatlanul párhuzamot vontam a Pistorius-üggyel... alakulóban van egy későbbi tanulmányod témája :)

    (Látszik, hogy angolul mélyedtél el az ügyben: Történeti tényállás első sor: Brown Simpson and Ronald Goldman)

    VálaszTörlés
  4. Valóban nehéz álláspontot foglalni a perrel kapcsolatban. Az írás során nekem is megváltozott a véleményem a bűnösség tekintetében.

    VálaszTörlés
  5. A jogról kialakult véleményem, mely szerint száraz és unalmas, határozottan kezd megváltozni. Gratulálok, Krisztián!

    VálaszTörlés
  6. A jog a való élet, izgalmas, fordulatos, érdekes, és tele van jobbnál jobb sztorikkal, ami persze másoknak nagyon fontos kérdés az életében.A jogász a születéstől a halálig jelen van az emberek életében.

    VálaszTörlés